Hírek

Év Könyve 2023 – Buda & Pest

Idén a Buda & Pest – egy város zivataros századaiból című regényünk kapta az Év Könyve megtisztelő díját a történelmi regény kategóriában. A kötet ugyancsak elnyerte az év borítója kategória első helyezését is. A Hősök Tere című történelmi témájú képregényantlógia – amelynek szintén társszerzője vagyok – pedig a Top10-be jutott a történelmi tényirodalom kategóriában. Köszönjük a szavazatokat!

A Történelmiregény-írók Társaságának 2023-ban megjelent regénye Budapest tiszteletére, a főváros  fennállásának 150. évfoldulója alkalmából készült. Tizenhat szerző vett részt ennek az egyetlen kötetnek a megvalósításában – az egymásra épülő, időben egymás után következő fejezetek írói ott veszik fel a fonalat, ahol az előző letette azt. Így a végeredmény egy egységes, a XIII-tól a XXI. századig hömpölygő nagyívű család- és történelmiregény.

Megvásárolom:

Bookline >>>> Libri >>>>

A kötet szerzői: Bakóczy Sára, Bányai D. Ilona, Cselenyák Imre, Fábián Janka, Gál Vilmos, Gáspár Ferenc, Hacsek Zsófia, Izolde Johannsen, Jezsó Ákos, Kapa Mátyás, Nemere István, Novák Andor, Schmöltz Margit, Soós Tibor, Szélesi Sándor, Trux Béla