Apám árnyékában – több, mint történelmi regény

Amikor hozzáláttam az Apám árnyékában megalkotásához, egyet biztosan tudtam. Nem akarok olyan regényt, amihez hasonlót már írtam. A templomos lovag és az Akkon ostroma egy klasszikus lovagregény, ami a világtörténelem egy fontos eseményét beszéli el. Az Eretnek I. kötete, Az Inkvizítor egy útinapló jellegű visszaemlékezés. Stílusához Umberto Eco A rózsa neve című regényét vettem alapul, de erősen hatottak rám az arab utazók, leginkább Ibn Fadlan írásai is. Plusz egy kis Marco Polo. A torony titka pedig klasszikus ifjúsági regény.
Az Apám árnyékában más. Legfőképp szerkezetében tér el mindentől, amit valaha írtam: több szálon futó, a térrel és idővel is játszó történet.
Ez a regény voltaképpen egy utazás az elmébe. Ahogyan a táltos Szélűző hatására IV. Béla szembesül önmaga hibáival és gyengeségeivel, úgy az olvasó is egy olyan kaland részesévé válik, ami nemcsak a múltba vezeti vissza, de betekintést nyújt az emberi psziché mélységeibe is. A cselekmény előrehaladtával egyre mélyebbre ásunk a IV. Bélát emésztő frusztrációk és kételyek sötét vermébe, ahol lelkének legrejtettebb zugaiban olyan traumákat őriz, amiket ha nem old fel, akkor végleg magával ragadják az árnyak.
Szélűző tanításai személyiségformáló hatással vannak a királyra, akinek a történet végére azzá kell válnia, aminek korunk embere ismeri: a második honalapítóvá. Mert nem csak az ő élete, hanem az ország, egy egész nép fennmaradása a tét.