Keresztúton

történelmi novella
Megjelent az „Hol ​volt, hol nem volt a világon, egyszer” c. antológiában
Szomorú apropóból készült kötet. A Történelmiregény-írók Társasága számos tagját elveszítette a közelmúltban. Nekik állítunk emléket ezzel az antológiával, amelyben közvetve, közvetlenül a munkásságuk előtt tisztelgünk. A magam részéről Rozsnyai János barátom A táltos keresztje című regényének fonalát vettem fel, hogy tovább szőjem azt egy olyan irányba, amiről biztosan tudom, hogy Jánosnak is tetszene.
Történelmiregény-írók Társasága, Budapest, 2022.
Szerkesztette: Soós Tibor, Hacsek zsófia
208 oldal, puhatáblás
ISBN: 9786155816239
Fülszöveg:

A ​Történelmiregény-írók Társasága egyetlen esztendő alatt négy tagját veszítette el. Négy kiváló embert, négy barátot. Csikász Lajos, Iván Katalin, Rozsnyai János és Urbánszki László korai halála nagy veszteség nemcsak a családjuknak, de nekünk, írótársaknak, az olvasóknak, sőt az egész magyar kultúrának is. Mi, akik itt maradtunk, feladatunknak érezzük, hogy ápoljuk az emléküket. Ennek az egyik lépése, hogy idén, a szokásos antológiánkkal, rájuk emlékezünk. Ebben a kötetben minden novella valamilyen módon elhunyt tagtársaink előtt tiszteleg. A szerzők az emlékezés más és más módját választották: az olvasók számára bizonyára érdekes lesz rálelni ezekre a közvetlen vagy közvetett utalásokra.
A kötet igazi különlegessége, hogy szerepel benne két elhunyt tagtársunk egy-egy olyan írása is, amely ebben a formánban még soha nem jelent meg. Csikász Lajos eredetileg színpadi műként írta meg Legényfogó című munkáját, amely azonban később, átdolgozva, novellaként került publikálásra. Ennek a könyvnek a lapjain az eredeti művet adjuk közre úgy, hogy az akár rögtön színpadra is vihető. Urbánszki László, halála idején, éppen a legújabb regényén dolgozott. A befejezetlen kéziratból barátja, Bányai Ilona segítségével kiválasztásra került egy olyan részlet, amely önálló novellaként is megállja a helyét. A Tisztelt Olvasó ezt is olvashatja a kötetben, Rabszolgasors címmel. Őszintén reméljük, hogy ezen két írás közzétételével a magunk szerény módján mi is hozzá tudunk járulni elhunyt tagtársaink életművének gondozásához, emlékük elevenen tartásához.

A Történelmiregény-írók Társasága nevében minden kedves olvasónak jó szórakozást kíván a művekhez,
Kapa Mátyás
elnök

A kötet címe idézet Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd című verséből.