A kereszt
történelmi novella

Megjelent az „1956 – kezében szabadság” c. antológiában
A novelláról:
Egy nagyapa visszaemlékezései a keserű gyermekkorára. Megtörtént eseményeken alapuló családtörténet, amiben csupán a nevek kerültek cserére, és sok helyütt még azok sem. Visszatekintés egy korszakra, ami még ma is árnyékot vet az ország lelkére.
A címadó kereszt a Hortobágyon őrzi azok emlékét, akiket otthonukból hurcoltak el a munkatáborba.
Szerzői kiadás (Botta András), 2015
Szerkesztő: Botta András
Borító: Botta András
308 oldal, puhatáblás
ragasztókötött
ISBN:9789631266535
Fülszöveg:
1956-ban egy bátor nemzet kelt fel a külső és belső elnyomás ellen, és ez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy sokan inkább a hatalomhoz maradtak hűségesek. Ebben a könyvben történelmi és fiktív kalandokba keverednek mindkét oldal szereplői. A szerzőknek az volt a szándékuk, hogy hiteles, de izgalmasan mesélhető kisprózákkal állítsanak emléket ennek a még nagyon is velünk élő történelemnek.
Az alkotók között sci-fi és kalandirodalmi író éppúgy van, mint történelmi regények és színpadi művek szerzője. Abban azonban közösek, hogy közérthetően, mégis irodalmi igényességgel ábrázolják a szabadságharc előzményeit, pillanatait és következményeit.
A szórakozás és az elgondolkodás garantált!
